A People Team-ben hagyománnyá vált az esti program, ami körülbelül 2 órán keresztül tart és az első napon szétosztott csapatok együtt vesznek benne részt. Minden este új csapatépítő játékok, feladatok várnak ránk. Nézzük, mi történt a tábor utolsó turnusának második estéjén!
Nyolc előtt pár perccel a táborozók a focipályán várják a foglalkozás kezdetét. Csapatokba verődve a fűben ülnek és beszélgetnek, fotózkodnak, nézelődnek. Sok vidám arc és nevetés vesz körül. A lányokat nézve észreveszem, hogy nem csak nekem jut eszembe kivágni a pólóból a felesleges részeket. Nagy a hőség még este is.
Egyszer csak az erősítőkből bömbölő Avril Lavigne elhalkul, és vadnyugati zene kezd üvölteni a hangszóróból. A hang egy érkező kisbuszra hívja fel a figyelmünket. Jönnek az indiánok! A banditák pedig mögöttük rohannak. Az indiánok segítségével közösen eltáncoljuk a tábori táncot (meglepő, de ma már nekem is jobban mennek a lépések!).
Ma este állomásonként vannak a feladatok. A csapatunkkal rohanunk a trambulinok mellé kitalálni a nevünket és az indulónkat. Miután nagyjából sikerül memorizálni az indulót, plusz pontért üvöltünk, ami hatásos és a többi állomásnál is bevetjük. Rohanás a második állomásra, a célba dobásra. A látszat ellenére nem is olyan könnyű ez a játék, de azért pár embernek van benne sikerélménye.
A következő helyszín a kosárpálya, ahol papír és ragasztó segítségével kell olyan hidat építeni, ami két könyvet megtart, illetve melynek lábai közé befér egy labda. A „birodalmi lépegetőnk” a nehezebb könyv alatt összedől, de ez a csapat kedvét nem szegi, és máris rohanunk tovább a teniszpályára. Egy körben állva mindenki kap egy kalapot, melyek közül néhányba lufi van rejtve. Tapsra tesszük át egymás fejére a kalapokat, de amikor a játékot vezénylő bandita leállít minket, a lufis sapkások kiesnek a játékból. Végül már csak ketten versengenek a túlélésért.
Ezután a füvön ketté válik a csapat, és amíg az egyik fele egy színes, lyukas közepű anyagon próbál megtartani két labdát, a másik fele egyik lepedőről a másikra dobja át azt.
A következő feladatunk az induló elharsogása után palackok ledobása volt párnákkal. Csapatunk egyik fele egy anyagon egyensúlyoz labdákat, míg a másik része egyikről a másikra próbálja átdobni azokat.
Ezután következik a kedvenc feladatom, amihez igazi csapatmunka szükséges. Egy gumikötélen kell legurítani egy kicsi labdát, ami utána a többiek által tartott hengereken gurul végig. Amikor az első hengertartón a labda átmegy, az már rohanhat is utolsónak, így „nő” tovább a csőrendszer, amin a labda tovább haladhat.
Utolsó állomásunkhoz érkezünk. Frizbiket kell szétszórni a focipályán. Ezután a gyors művelet után ketté osztanak bennünket. Az egyik fél feladata a frizbik felfordítása tányéralakba, a másiké a frizbik visszafordítása. Mindenki szalad, hajolgat. A látszólag végeérhetetlen feladat leállításakor egy tesióra intenzitását érzem. Ezzel nem vagyok egyedül.
Körbenézünk a pályán túlra, hol van még feladatunk, mire a csapatunk vezetője diadalmasan bejelenteti, hogy végigmentünk a kilenc állomáson! Utólag hozzáteszi, nem muszáj pihenni, akinek van energiája, az táncoljon a plusz pontokért. Sokan élnek a lehetőséggel, és a pályán pörögnek, ugrálnak egy, a vadnyugat hangulatát megidéző zenére. Időközben jönnek a többiek különféle színű pólóban. Csapatonként felállunk, és a műsorvezetőt utánozva minél lelkesebben kezdünk „szeletelni” a levegőben. Vannak kitartó „szeletelők”, sőt, újító csapatok is, saját mozdulattal, akiket a zsűriasztalnál ülők plusz pontokkal jutalmaznak. Utolsóként eltáncoljuk a tábortáncot, és este 10 óra magasságában a Tévé Maci zenéje kíván nekünk jó éjszakát.
Az este folyamán az állomásoknál lévő indiánok és banditák kézben tartották az irányítást, gördülékenyen ment a program és nagyon jó volt a hangulat!
Pécsi Zsuzsi
