A nők, mivel ugyanúgy emberek, mint a férfiak, rendelkezhetnek az életükről, végezhetnek olyan munkákat mint a férfiak, és szavazhatnak is. Mi a bajuk ezzel hímsovinisztáknak? Vigyázat, érzelmeket felkorbácsoló véleményfoszlányok következnek!
A soviniszták azzal érvelnek, hogy a nők alárendeltek. De miért lennének azok? Mert ők adnak életet gyermekeknek 9 kilenc hónap árán? Ezért csak a férfiak lehetnének alárendeltek. Vagy azért, mert fizikailag gyengébbek? Sok nő egyébként könnyedén elbánna rengeteg puhány férfival.
Megkérdeztem Nórit, a PEOPLE TEAM ügyeletes irodalomtanárát. „Rengeteg helyen találkozhatunk azzal, hogy egy nő és egy férfi ugyanazt, ugyanabban a pozícióban dolgozza, de a nő mégis kevesebbet keres, és ez bizonyított tény - mesél Nóri a szomorú valóságról. Eleve a nők véleményét kevésbé fogadják el, kevesebb a nő a cégeknél: főleg azért, mert a nők a szülést, a családalapítást választhatják. Ez ugyan a saját döntésük, viszont azok a nők, akik karriert szeretnének, sem tudnak érvényesülni, mint anya, vagy csak később. Nagy baj az, hogy a legtöbb állásinterjún megkérdezik a nőket: szeretnének-e gyereket? Ha a válasz igen: nem veszik fel, ha a válasz nem: azt hiszik hazudik, és nem veszik fel" - mondja Nóri.
Ebben látok némi igazságot, viszont szerintem a nők is telhetetlenek, mert már tanulhatnak, dolgozhatnak, élhetnek úgy, mint a férfiak mégis kisebbségnek érzik magukat, mert néhány idióta férfi megveti őket.
„Börtönbe zárták, halálosan megfenyegették és meg akarták korbácsolni, mert nő létére a volán mögé ült.” Ez megtörtént Szaúd-Arábiában, és még az itteni nők sírnak, hogy sanyargatják őket, mikor már saját luxuskocsijuk lehet. A családanyától kezdve a recepciós- és asszisztensnőn át egészen a irodai főnöknőig, parlamenti képviselőig eltudnak helyezkedni a nők.
„Ha olyan nagy egyenjogúság van, mi, férfiak miért nem mehetünk előbb be az ajtón, miért nem kapunk néha virágot?” - ezt Borzastól hallottam, aki amúgy a táborban a nők nagy rajongójának számít.
Hadd válaszoljak a kérdésre. Azért, mert többségünk illedelmes.
Szabó Attila
