Miközben a tábor orvosát, PéZét interjúvolom az orvosi szobában, két kislány félbeszakítja a beszélgetést, a doki pedig kedvesen, hozzáértéssel látja el a kis sebesülteket. Azonban ez a szakma nem csak copfokról és lehorzsolt térdekről szól.
Kecskenewsás: Mióta dolgozol mentősként?
Papp "PéZé" Zoltán: 2005 óta.
KN: Előtte egy kórházban?
PéZé: Igen, a félegyházi kórházban dolgoztam, onnan mentem mentősnek.
KN: Lelkileg mennyire megterhelő ez a hivatás?
PéZé: Már 1991 óta dolgozom az egészségügyben, és igazából hozzászokik az ember. Vannak természetesen feladatok, amik megviselik az embert, de hála Istennek, ilyenekkel nem nagyon találkozom, mint például az újszülött-csecsemő halálozások.
KN: Megkérdezhetem, hogy mi volt a legdurvább eset?
PéZé: A legdurvábbak az autópálya-balesetek, illetve a vonatgázolások. Ezek azok, amik látványilag is borzasztóak, valamint a többnapos hullák, azoknak a szaga a borzasztó.
KN: Ez nemcsak lelkileg, de fizikailag is megterhelő lehet.
PéZé: Ezt az is mutatja, hogy nőket nem vesznek fel ápolónak, csak mentőtisztnek. Extrém körülmények között már 25-50 kiló között kell emelni. Ezt egy nő nem bírná, a magyar törvények nem is engedik.
KN: Mi a különbség a mentőtiszti és a te munkád között?
PéZé: Én gépkocsivezetőként dolgozom. A mentőtiszt egy magasabb végzettségű ember, akinek szélesebb a beavatkozási jogköre.
KN: Mennyit lehet ilyenkor aludni, ha egyáltalán?
PéZé: Készültségben vagyunk, persze, de a mentőállomásokon vannak ágyak, és ha nincs riasztás, akkor este le lehet pihenni. Ha pedig riasztanak, két percen belül el kell hagyni az állomást.
KN: Mi az, ami megfog ebben a munkában? Segíteni az embereken?
PéZé: Ez ilyen általános szöveg, hogy „segíteni az embereken”. Igen, az jó, de emellett van egy furcsa érzés, amit úgy hívnak, hogy adrenalinfröccs. Amikor "kéklámpa-láz" van, az embernek fölszökik a vérnyomása, és élvezi. Én imádom csinálni.
KN: Mit kell tenni ahhoz, hogy valaki mentős lehessen?
PéZé: Mentősnek szimplán akár az utcáról is el lehet menni. A mentőszolgálatnál vannak belső kiképzések, amivel képesítést lehet szerezni: szakápolói, mentőtiszti, szakorvosi, oxilógus-szakorvosi.
KN: Mennyi idő egy ilyen képzés?
PéZé: Sok. Az átlagos képzések kétévesek. Két-három szintes ápolói képzések vannak, különféle jogosultságokat adnak, de az újjáélesztés például mindenhol követelmény; addig nem veszik fel az embert, amíg egy bizonyos vizsgát le nem tett.
KN: Már kiskorodban tudtad, hogy ezzel akarsz foglalkozni?
PéZé: Nem, dolgoztam már sok más helyen. Például kifestőként egy rajzfilmstúdióban, az nagyon érdekes volt, csak elmentem katonának. Utána tulajdonképpen kényszerként mentem el az egészségügybe dolgozni, ami aztán megmérgezett, ott ragadtam.
KN: Szerintem nem sok ember mondhatja el magáról, hogy két ennyire izgalmas területen is dolgozott.
PéZé: Ez a két véglet. Az egyik az anyaggal, a másik az emberekkel foglalkozik.
KN: Mennyi szabadidőd van, mennyi időt tudsz a családoddal tölteni?
PéZé: Kötelező óraszámot kell ledolgozni, ami 168 órától 184 óráig terjed. A többi szabadidő elvileg a családra fordított, de nagyon kevés a fizetés, ezért sok a másodállás, így sajnos nagyon keveset tudok a családommal lenni.
KN: A fennmaradó időben mit csinálsz szívesen?
PéZé: Bőrrel foglalkozom, és néptáncolok.
KN: Itt, a PT-ben mióta dolgozol?
PéZé: Tavaly kezdtem, nagyon tetszett, ezért jöttem idén is. Tavaly két hetet voltam, idén négy hétre jöttem.
KN: Akkor gondolom szeretsz gyerekekkel foglalkozni.
PéZé: Nagyon szeretek, nekem is van kettő. Nem tudom, hány éves vagy, de a fiam valószínűleg olyasmi korban van, mint te, a lányom fiatalabb egy kicsivel.
KN: A gyerekeidnek mennyire mesélsz a munkádról? Őket is érdekli hasonló karrier?
PéZé: Ha kérdeznek, akkor igen, de alapvetően nem hiszem, hogy ilyen irányba mennének majd tovább. Egyikük művészlélek, a másikuk inkább a számítástechnika vonalon folytatja majd.
KN: Esetleg valami érdekességet mondanál erről a szakmáról? Amit kevesen tudnak.
PéZé: Amit kevesen tudnak, arról nem szabad beszélnem. Olyan közegekben mozgunk, ami a betegek magánszférája, tehát erről nem szoktunk, nem is lehet beszélnünk.
KN: Megéri ilyen kevés pénzért ilyen kemény munkát végezni?
PéZé: Persze, megéri. A mentősök igazából hivatástudatból csinálják, mert ennyi pénzből gyakorlatilag csak vegetálni lehet. Szeretjük ezt a szakmát.
KN: A betegek családjával mennyire kommunikáltok, mennyire léptek kapcsolatba?
PéZé: Ellátás után, ha ők keresnek, információt tudunk adni, de mi nem szoktunk családot keresni. Kivéve, ha a beteg megkér, hogy értesítsünk valakit, például amikor az utcán találunk valakit. A kapcsolatot nem tartjuk velük, mert iszonyatos betegforgalom van.
KN: Vannak különösen nehéz időszakok, például nyáron a hőségriadó?
PéZé: Minden időszaknak megvannak a maga esetei. Szüretkor a traumaesetek, amikor leesnek a fáról, létráról, főleg idős emberek. Amikor meleg van, frontok jönnek-mennek, akkor a szívbetegek vannak nagyobb számban. Karácsony tájékán főleg lelkibetegekkel foglalkozunk.
KN: Mennyire találkozol fiatalokkal? Bedrogozásra, detoxikálóra gondolok.
PéZé: Előfordul, sajnos mostanában gyakrabban történnek ilyenek. Egyre több az ilyen eset, és egyre fiatalabbaknál fordul elő az, hogy nagyon részegen, illetve bedrogozott állapotban találjuk őket.
KN: Egy átlag nap hány riasztás van?
PéZé: Az egészségügyben igazából nem lehet általánosítani. Van olyan nap, hogy egy-két riasztással megússzuk, és van, hogy tizenkét-tizenhárom riasztásunk van.
Galántai Eszter
