Ha már nyár, akkor víz, pancsolás és strand. Szerda délután a PEOPLE TEAM-ben ez házhoz, pontosabban kosárpályához jött.
A barátaimmal már előbb átöltöztünk, mert nem bírtunk már magunkkal, így már egy órával a csapatprogram előtt lent ültünk a trambulinoknál fürdőruhában és csapatpólóban. Egyszer csak hatalmas sikítás: Alina megpróbálta Esztit leönteni, de végül Csillát sikerült. Innentől kezdve nem volt megállás. Eszti leöntött egy palack vízzel, és én persze revánsot akartam venni. Miután ez megvolt, nem akarta befejezettnek tekinteni a dolgot és egészen a sárga házig üldözött. Itt azt bizonygatta, hogy milyen gátlástalan is ő, és hogy semmi sem fog megmenteni engem. Tette mindezt úgy, hogy már Ater is rászólt.
Ezután a kis előjáték után végre kezdetét vehette az igazi vízicsata, de most már az egész tábor részvételével. Csak azután vonulhattunk be a kosárpályára, miután a festékes praclinkat rányomtuk egy hatalmas fehér textilre.
Miközben gyanútlanul álldogáltam a pálya közepén, hirtelen elkezdődött a vízicsata. Ezt olyan nyilvánvaló módon hozták tudomásomra, hogy nyakon öntöttek egy flakon vízzel. Pár pillanat alatt a nyugodtan várakozó gyerekek átváltoztak sikítozó, vizes kis szörnyecskékké, akik bármelyik pillanatban levadászhattak. Úgy döntöttem, hogy ezt nem várom meg, magamhoz ragadtam egy palackot, és ettől nagyon nagy királynak gondoltam magam. Ez az érzés megmaradt egészen addig, amíg egy fél méterrel alacsonyabb srác ki nem nézett magának. Tőle, csak úgy simán, nem féltem volna, de volt nála két palack. Mindkettőben több víz volt, mint az én kis nyomorult flakonomban. Próbáltam fenyegetően nézni, de nem hatott rá, így menekülőre fogtam. Innentől elkezdtem olyanokat terrorizálni a hideg vízzel, akikkel egy súlycsoportban voltam.
A vízicsata végére elment a Nap, és emiatt kissé dideregve fejezhettük be a délutáni programot. A házba való feljutás külön kalandnak bizonyult, ugyanis Anitával keményen meg kellett küzdenünk. Nem mehettünk fel, mert vizesek voltunk, de nem tudtunk megszáradni, mert a hajszárítónk fent volt. Végre elindulhattunk befelé. Meztelen talpaink csattogása visszhangot vert a falon, igencsak hangulatos befejezése volt a programnak és a délutánnak.
László Lívia
