Itt szerelmes vagyok belé - de egyszer csak hazamegyünk... Hagyjuk félbe vagy lesz folytatás? A tábori szerelem nyomában.
(Képünk csak illusztráció. Vagy nem.)
Itt, a táborban a jelenünket éljük, és nem számít, hogy mi történt év közben vagy az iskolában. Egy hét alatt már az összes arc ismerős lehet, és legalább egy valakivel beszélgettünk már, akit eddig nem ismertünk. Új lapot nyitunk, és ezáltal könnyen létrejönnek kapcsolatok a tábor alatt. Így van ez a szerelemmel is, ami gyakran első látásra történik. Hogy miért adjuk át magunkat az érzésnek olyan könnyen? Mert a közös élményeknek óriási az összekötőereje. Nem is beszélve arról, hogy egy hétig biztos, de van, hogy akár négy hétig is össze vagyunk zárva. Mégis, akit kérdeztem, mind óvatossággal kezelte a tábori szerelem lehetőségét.
A tábor után a távolság lehet a kapcsolat egyik gátja. „Nincs a homlokára írva, hogy honnan jött. Egy távkapcsolat pedig nem fenntartható”- mondja az egyik óvatos szerelmes. Más szerint viszont a távolság kérdését meg lehet oldani, ha a felek igazán akarják. Több dilemmát okoz a táborozóknak a másik kiismerése. Valaki szerint négy hét alatt már meg lehet ismerni Őt, egy hét alatt viszont még nem. Egyesek pedig attól tartanak, hogy a kiszemelt itt máshogy viselkedik, mint otthon: „Aztán hazamegy, kiderül például, hogy hisztis és úgy is marad...”-veti fel aggodalmasan az egyik, neve elhallgatását kérő nyilatkozó a Kecskenewsás riporterének.
Ennek ellenére van olyan táborozó, akinek barátai itt találtak egymásra, és kapcsolatuk a hétköznapokban is működik! A tábor varázsa, hogy az együtt átélt élmények később közös emlékként tarthatnak össze bennünket.
Pécsi Zsuzsi
