Amikor az utcán sétálok, sokat tűnődök azon, hogy az emberek tekintete, öltözködése és mozdulatai mennyire árulják el a saját magukról alkotott képüket és az önbizalmuk nagyságát. 
A külső valamilyen szinten mindenkinek fontos, legtöbbeknek van képe a számára tökéletes fiúról/lányról. Hiába néz ki valaki jól, ha közben beszélgetésre alkalmatlanul buta, vagy magának való. Ha csak baráti ismerkedésről van szó, sokan több teret hagynak a belső tulajdonságoknak (külső ideál kismértékben, vagy semennyire nem játszik szerepet), de a stílus és a kisugárzás mégis fontos első benyomás, hiszen egy rossz arcú, igénytelen emberrel kevésbé szeretnek barátkozni. Viszont, ha kapcsolatról van szó, mindenki kritikusabb a külsőségeket tekintve.
Vannak lányok, akik „titokban” szépnek látják magukat, a külvilág felé mégis bizonytalanok, hogy több pozitív visszajelzést kapjanak és ezáltal ne tűnjenek nagyképűnek azzal, hogy önmagukat fényezik, és vannak azok a lányok, akik tényleg nem látják szépnek magukat. Nekik viszont száz jó szóval szemben elég egy rosszat mondani ahhoz, hogy jó ideig elvesszen az a minimális önbizalmuk is; és azok a lányok, akik tényleg szépnek gondolják magukat és hangoztatják is ezt, legtöbbször közel sem érnek fel az önbizalomhiányos, magukat csúnyának tartó lányok szépségéhez.
Rengetegszer előfordul, hogy megkérdezzük „Miért nem mindegy neki, hogy nézek ki?! Miért a külsőm alapján dönti el, hogy szimpatikus vagyok -e neki?!”... aztán végiggondoljuk, hogy fordított esetben mi is hasonlóan gondolkodtunk volna. Viszont vannak olyan emberek, akiknek „nincs szükségük” külső szépségre, mert a viselkedésük és kisugárzásuk annyira megfogja az embereket, hogy a kinézetüket gyakorlatilag nem is veszik figyelembe, csak nagyon minimálisan. Az ilyen emberekből, viszont nagyon kevés van.
Összességében a külső fontos, de nem minden és kivételek mindig vannak!
Szili Regina
