A Kozma-ikrek ezen a héten az újságíróknál pallérozódnak tovább és fejlesztik magyar nyelvtudásukat. Családjuk egy része a tengerentúlon, ők magyar szülők gyermekeiként már Németországban születtek, de a sok nyelv nem okoz zűrzavart a fejükben. Sőt. De át is adjuk nekik a szót. 
Félix és Gábor vagyunk, Németországban élünk, Remscheidban. Mi beszelünk németül, magyarul, franciául és angolul. A szüleink magyarok, de mi Németországban születtünk. Az iskolában németül beszélgetünk, otthon németül és magyarul társalgunk, angolul meg franciául pedig az iskolában tanulunk. Angolul a nagyszüleikkel is beszélünk, mert ők Amerikában élnek. Mi még jobban és még többet akartunk magyarul beszélni, ezért kerestünk az interneten egy tábort, és akkor találtuk ezt Kecskeméten.
Nekünk a magyar nyelv a legnehezebb, mert például ott van az „a-á”, „c-cs”, a hosszú „í” és a rövid „i”, a hosszú „ó” és a rövid „o”, a hosszú „ő és a rövid „ö”, a „s-sz”, a „t-ty”... Kiejtésben nem érezzük annyira ezek között a különbséget, ráadásul a németben és az angolban ilyen betűk és hangok nem is nagyon vannak.
A magyarban az is nehéz, hogy néhány szót eltérően kell mondani, mint ahogy leírjuk. Például, bár azt mondjuk, hogy „eszt”, utána mégis azt kell írni, hogy „ezt”.
A francia és német nyelvben ráadásul vannak nyelvtani nemek is. A németben van például „der, die, das”, és a franciában „un, une, le, les, de, des”, vagyis létezik férfi, női és semleges nem – ilyen a magyar nyelvben egyáltalán nincs, emiatt kicsit könnyebb, mint a többi nyelv.
A többi nyelvben is vannak nehézségek. A franciában is sok mindent máshogy ejtünk, mint ahogy leírjuk. Például franciául a „beszélni” úgy van, hogy „comment”, de úgy kell mondani, hogy „kommo”.
Az, hogy ennyi nyelvet beszélünk, egyáltalán nem zavar minket össze, nagyon jó, hogy bárhova megyünk, megértenek minket és mi is értünk másokat.
