Már délelőtt azon gondolkodtam, hány órának kell eltelnie az első, egész tábort megmozgató programig. Éppen röpiből visszajövet ért el a hatalmas sereg. Szerencsére néhány szót kiértettem a nagy harsogásból, és megfejtettem, hogy vissza kell fordulnom. Kezdődött az esti program.
Miután sikeresen betereltek minket a karámként szolgáló műfüves pályára, megpillantottam nagyon sok pink és pár piros kalapot. Bele se mertem gondolni, mire kellhetnek. Aztán kiderült: a tanárok és a mókusok eljárták a tábortáncot, amit mi talán kicsit furcsán fogadtunk, de ezt a velünk szemben álló táncosok is észrevették. Barni gyönyörű konferansziéja közben mi is kipróbáltuk a Valentin-napi táncot, kisebb nagyobb sikerrel.
A tizennegyedikére való tekintettel halászfogót játszottunk, ami a végére egy hatalmas, összegubancolódott kígyóvá vált. Utána az ismert PT-játékot játszottuk, a palacsinta-turmix-kenu-repülőt, amit bordazúzódás nélkül és viszonylag kevés lábra lépéssel túléltünk. A következő játék, azt hiszem, a „Menjen el a hangod!”, avagy az „Ordítsd át a szót a másik oldalra!” volt. A feladatok közben, előtt vagy után, ha felcsendült a bizonyos szám, a hozzád legközelebb álló embert meg kellett ölelni, amit egyesek jól fogadtak, mások kevésbé.
De ne feledkezzünk meg a limbóról és a sorversenyről sem. A limbó jól sikerült, nagyon sokan nyertünk kalapot. A sorverseny számomra kevésbé volt maradandó, mert kiválasztott voltam, és a legjobb helyre kellett feküdnünk, a sok kis fekete gumi közé, a pálya szélére.
A most már éjszakába húzódó program lezárásaként újra eltáncoltuk a tábortáncot. A tanári gárdának köszönhetően fáradtan, mint a zsák dőltünk ki a program után.
Mihócza Viktória
