Hajnóczy Somát, a bűvész urat sikerült készülődés közben elkapnom, és elbeszélgetni vele a varázslat mibenlétéről. Interjú.
KecskeNEWSás: Hogy kerültél a PEOPLE TEAM-be?
Soma: Pár éve megkerestek. Ismerősökön keresztül már léptem fel itt, és ezek szerint tetszett nekik, úgyhogy visszahívtak, hogy varázsoljak el mindenkit.
KN: Van valami specialitásod?
S: Igen, én a bűvészetek egy modern ágát művelem. Egyrészt a zene használata nagyon fontos szerepet játszik a műsoraimban, másrészt én nem szoktam nagyon komolyra venni a figurát. Egy humoros és interaktív műsort szeretnék a színpadra vinni, és ezzel megnevettetni a közönséget.
KN: Mesélj arról, hogy világbajnok vagy!
S: Az előző világbajnokságon én kaptam meg a Bűvészet Nagydíját, és ennek köszönhetően nagyon sok lehetőségem volt világot és más színpadokat látni.
KN: Mióta bűvészkedsz?
S: Hatévesen kezdtem, akkor jöttek az első szikrák. A történetnek igazából annyi a lényege, hogy rettenetesen szerettem volna szuperhős lenni. Az ilyen fajta képregényeket és filmeket már akkor is imádtam, és ez így van máig. Gyerekkoromban pedig rájöttem arra, hogy szuperhős igazából senki sem lehet, de én mégis valami természetfelettit és csodálatosat akartam mutatni a világnak. Erre pedig az egyetlen út a bűvészkedés volt.
KN: Akkor ez nem egy családi foglalkozás. Mit szóltak ehhez a szüleid?
S: Hát, tényleg nem az: anyukám tanár, apukám meg üzletember. Egyébként zenész családból származom, ezért is van jelen a műsorszámaimban ilyen szinten. A szüleim nem fogtak vissza, lelkileg és pénzügyileg egyaránt támogattak valamennyire. Hálás vagyok ezért, mert így meg kellett küzdenem a sikereimért, és ez csak arra sarkallt, hogy még több energiát fektessek a bűvészkedésbe.
KN: Hogy érzed, most már félig-meddig szuperhős vagy?
S: Szerintem zömmel sikerül elvarázsolnom a nézőket. Még ha nem is sikerül egy személyben megmentenem a világot, azon leszek, hogy minél több embernek olyan élményt nyújtsak, amelyben remélhetőleg eddig nem volt része.
KN: Ha lenne gyereked, hagynád, hogy várja a levelét a roxfortos bagollyal?
S: Szerintem az ilyen típusú dolgok nagyon jók. Azt gondolom, hogy egy tizenegy éves gyerek már tudja, hogy ez mese, és nem várja a baglyot. De ugyanúgy, ahogy a Jézuskában, a Télapóban és a Nyusziban is hiszünk, egy ideig ezeknek is megvannak a maguk szépségei. Fontosak ezek a gyerekálmok, hogy a későbbiekben a gyereknek fantáziája, képzelőereje legyen. Én a mai napig emlékszem, hogy édesanyám karácsonykor csengetett, és a karácsonyfa alja tele lett ajándékokkal! Mindig azt hittük, hogy a Jézuska volt az. Meg mikor a nagymamámék szereztek egy nyuszit húsvétkor, és az ott szaladgált a kertben, és én láttam a nyulat! Amikor kimentünk, tele lett a kosár, és azt hittem, hogy szétesek meglepődésemben. Tehát ennek a varázsát én semmiképp sem venném el a gyerekeimtől.
KN: Hogy csempészed be a varázslatot az életedbe?
S: Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megtaláltam azt, amit szeretek csinálni. Lehetőségem van bejárni a világot, és rengeteg színpadon olyat mutatni az embereknek, amit remélhetőleg még nem láttak. Imádok zenét hallgatni, játszom zongorán, dobon és jelenleg énekelek és gitározom egy akusztikus zenekarban. Fontos szerepet játszik az életemben a videózás, a vágás és a filmezés. És persze a barátok és a család azok, akik folyamatos örömöt nyújtanak az életben.
KN: A családi összejöveteleket színesíted a bűvésztrükkjeiddel?
S: Amikor új trükk van, általában a családom látja először; a húgom a legnagyobb kritikusom, ő segít, hogy a mutatványaim kiforrjanak hetek vagy akár hónapok alatt. De hát ez nem jellemző. Nem úgy kell elképzelni, hogy „ha összejövetel, akkor Soma bűvészkedni fog”.
KN: Ha hatéves korodban kezdtél, volt bűvészdobozod, amiben pingponglabdába kellett egy kis kendőt tömködni?
S: Látom, neked volt. Szerintem a világon az emberek felének volt ilyenje. A legjobb esetben játszik vele egy-két évet, utána leteszi. És vannak azok a fura emberek, akik így maradnak. Ilyen vagyok én is.
László Lívia
