Tanulás pró és kontra. A cikk párját eggyel lejjebb olvashatjátok.
Már említettem nektek, hogy a tanulás nem az én műfajom; most elárulom, hogy miért. A legrosszabb, amikor hajnalok hajnalán megszólal az ébresztőm, és anyukám üvöltözik, hogy keljek már fel végre. Sokan mondták, hogy azért kell korán kelni, mert reggel jobban fog az agyam. Na ez az, amiben én nem hiszek.
Az első órákat alig bírom nyitva tartott szemekkel végigülni, nemhogy koncentrálni is rájuk. Még jó, hogy vannak osztálytársaim, akik kicsit jobbá teszik az iskolában töltött unalmas órákat.
A legtöbb tanár nagyon komolyan veszi a tanítást, pedig ha viccesebb lenne, sokkal könnyebben megtanulhatnánk az anyagot. Azt „szeretem” a legjobban, mikor egy tanár a diákokon vezeti le a feszültségét: ordibál, csapkod, és utána azon csodálkozik, hogy miért nem jelentkezik senki. Vajon miért? Én ilyenkor halálra rémülök, és legszívesebben lesüllyednék jó mélyre, hogy ne lássa senki, mit és hogyan csinálok.
Tudom, hogy a tanárok azért tanítanak, azért vannak, hogy segítsenek, hogy váljon belőlem valaki. De szerintem akkor sem kell ennyire komolyan venni a tanulást. Sok olyan tantárgy van, ami nem is szükséges, csak azoknak, akik azzal szeretnének foglalkozni. Amivel nem fogok foglalkozni, az nyilván nem érdekel, így nem tanulom meg.
Irigylem azokat az embereket, akik egyszer elolvassák a könyvet, füzetet, és már tudják is. Nálam ez nem így van. Nehezen tudok koncentrálni, feledékeny vagyok, és ha izgulok, akkor összevissza makogok mindent, mint egy elmebeteg. Számomra a tanulás idegesség és szorongás.
Gahó Vanessza
