Tegnap este – az összes táborozó és táboroztató nagy örömére – megtanultuk az új tábortáncot, és jópofa ismerkedős játékokat játszottunk. Meglátásom szerint remek volt a hangulat, volt ott palacsinta, turmix és kajak, ordítás és nevetés.
Mikor a táborlakók este egybegyűltek a focipályán, a mókusok és tanárok megmutatták a tábortáncot (Boginak piros pont, mert nagyon jó lett). Ezután Barni részletesen ismertette a lépéseket, amelyeket néhol maga is elfelejtett, ekkor Bogi segített neki. Közös tánc következett. Azt kell mondjam, hogy az összhang (mármint az, hogy egyszerre mozogjunk) nem nagyon sikerült, de minden arcra vidám mosoly volt festve, tehát legalább az összhang hiánya megvolt.
Ezután összekapaszkodva turmixot alkottunk, egymás mögé ültünk kajakot formálva és intenzíven eveztünk, hátha megnyerünk egy nem létező kajakversenyt. Végül jött az emberpalacsinta. A következő lépcsőfok az ordítás volt. A fiúk egy oszlopot alkotva középen, a lányok két oszlopban a fiúk előtt és mögött álltak. A feladat: az egyik lányoszlop kitalál egy szót, és egységes erővel átkiabálják, hogy a másik oszlop kitalálja. Na, de a fiúk ezt megpróbálják túlkiabálni, megakadályozni. Utána fordítva. A fiúk szemszögéből sajnálatos módon a lányok győztek. Eközben mindkét nemnek kialakult a jelmondata: „a zöld ház ciki” (itt laknak fiúk), „a sárga ház ciki” (ez a lányok fészke).
Alattvalók is voltunk. Parancsra kellett futni, kiabálni és megállni. Volt egy kudarcba fulladt kötélhúzás is, meg egy remek limbó, és végül tábortánc.
Összességében egy remek este volt viháncoló mókusokkal és vigyorgó arcokkal. Végül nyugovóra tértünk.
Lederer Lia
