Ha Kanadáról esik szó, az átlagos magyar fejében legfeljebb a jéghokis, favágós sztereotípiák élnek, hála az Így jártam anyátokkal című sorozatnak. Nilabjónak duplán nehéz helyzete van: nem elég, hogy a csokibarna úriember Kanadából érkezett, ráadásul velem egy szobába ette a fene – csupán fél lepedőnyi távolság választ el minket. Kifaggattam.
Joe talán az AIESEC-es csapat legérdekesebb tagja: Indiában született, Kanadában él, és most Magyarországon, a PT-ben próbálja beleverni a lelkes tanulók fejébe az angol nyelv finomságait. Az AIESEC kötelékeihez még az egyetemen csatlakozott, mondván: a belépés ingyen van, utazgatni úgyis szeret, és az anyuci szoknyája alól való kibújás jó hatással van a személyiségfejlődésre – így került Magyarországra, Kecskemétre, a zöld 520-as szobába.
A tőlem kapott becenévvel nincs baja: tökéletesen megfelel neki a Roommate Joe (Szobatárs Joe), annak ellenére is, hogy azóta megtanultam kiejteni a Nilabjót. Az együttélés a lehető legkényelmesebb: Joe abszolút kis helyet foglal, azt is nagyon rendesen, esténként meg csendesen. Persze ezek csak külsőségek. A belbecs ennél összetettebb, de ezen a fronton is minden rendben van: az ellenkező nemről alkotott teóriáink nagyrészt fedik egymást, szereti Batmant és a Csillagok háborúját, ráadásul ő is vallja: a legfontosabb élni és élni hagyni. Joe tökéletes szobatárs.
Joe is – mint minden AIESEC-es – angoltanári minőségben van jelen. A haladókat tanítja. Állítása szerint diákjaival jól kijön, bár látszik rajtuk, hogy az iskolapadból kiszabadulva az egyetlen hely, ahová a tanulást kívánják, a hátuk közepe. Ennek ellenére érdeklődők, jól motiválhatók, élvezettel fejlesztik a nyelvtudásukat és abszolút nyitottak, kreatívak, könnyű velük dolgozni.
A magyar nyelvoktatásról azonban lesújtó a véleménye: a nyelvet pusztán nyelvtani részről megközelítő oktatási gyakorlatot legszívesebben a pedagógiai szaklapok „retro” rovatába száműzné. A gyerekek nem tudnak beszélni – az élőbeszéd gyakorlásának rovására menő, repetitív nyelvtangyakorlatok pusztán arra jók, hogy elvegyék a gyerek kedvét a nyelvtanulástól; anyanyelvi tanárok híján a pedagógiai rendszer megreformálására lenne szükség.
Mindenesetre leszögezhetjük, hogy Joe anyanyelvű is, multikulti is, rátermett, jó humorú, türelmes tanár, pont olyan, amilyenre szükség van, és amilyenből még rengetegre lenne szükség.