Máté szeptemberben kezdi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, kollégiumba megy, mert társaságra vágyik. Ez nem is csoda. Nyolc hónappal ezelőtt egy bőrönddel, pénz nélkül Cambridge-be érkezett. A magány keményebb volt, mint várta, karácsonykor mégsem látogatott haza. Nyolc hónap száműzetés története, ami arról szól, hogy megtanuljuk értékelni, amink van. 
Kecskenewsás: Úgy hallottam, te éltél Cambridge-ben, igaz ez?
| Pálinkás Máté a tábor régi bútordarabja, diákként a pályafutását még a Kecskenewsás csapatában kezdte, innen váltott a filmes szekcióra, ahol később mókus, mára pedig tanár lett. Sátoraljaújhelyen él, 21 éves, szeptembertől pedig teológiát fog majd tanulni Budapesten. Tavaly döntött úgy, hogy mindent hátrahagyva egy időre Angliába teszi át székhelyét. |
Máté: Egy ideje már gondolkoztam rajta, hogy utazok, de csak tavaly nyár végén kezdtem el megszervezni, ami annyiból állt, hogy vettem egy repülőjegyet és lefoglaltam egy szobát, természetesen látatlanban. Megírtam az önéletrajzom, és egy darab bőrönddel elmentem Angliába, ahol még életemben nem jártam. Egy tanévet terveztem ott tölteni és így is lett, nem volt ott hosszú távú célom, nem szerettem volna ott tanulni. Én itt, Magyarországon, szeretek élni, csak ki akartam próbálni magam.
KN: Amikor megérkeztél, mit csináltál?
M: Egy hétfői napon érkeztem és szerencsémre már pénteken sikerült munkát találnom. Első hónapban gabonák keresztezésével foglalkoztam, utána pedig operátor voltam. Amikor összegyűlt annyi pénzem, elmentem egy esti iskolába nyelvet tanulni, ez egy kicsit fárasztó volt. Nyolc hónapig nem jöttem haza, és ugyan alakultak ott kapcsolataim, de természetesen olyan igaz barátokat, mint itthon, nem találtam.
KN: Milyen szállást találtál?
M: Egy albérletben laktam, ami egy nagyon kicsi szoba volt, de nagyon drága. Annyira keskeny volt, hogy az ágy és a szoba túlsó vége között nem tudtam fekvőtámaszozni. Ez nekem pont megfelelő volt, pont ezért mentem ki. Egy idő után tudtam volna nagyobbat, szebbet venni, de nem állt szándékomban. Ami újdonság volt, hogy édesanyám otthoni főztjét mellőznöm kellett, ezért kénytelen voltam megtanulni főzni.
KN: Mi volt a konkrét célod ezzel az utazással?
M: Előtte úgy gondoltam, hogyha én ezt végigcsinálom, akkor úgy fogom érezni, hogy elértem valamit. Ez most nem így van, továbbra is keresem, hogy mi lesz az életemben az, ami elégedettséggel fog eltölteni, amitől azt fogom érezni, hogy letettem valamit az asztalra. Az volt a célom, hogy nehéz legyen, hogy egyedül legyek és keressem a kihívásokat. Az volt az elméletem, hogyha egy biztos közegből belepottyantom magam a tenger közepébe, egyből megtanulok úszni és sokkal könnyebb lesz, amikor csak derékig ér a víz. Ma már kevesebb dologból csinálok problémát, a gondokból megoldandó feladat lett.
KN: Mi volt a legnehezebb?
M: Értelmet adni az ottlétnek. Amikor két hónap múlva realizálódott bennem, hogy hosszú volt ez az időszak, és még van hátra fél év, akkor egy kicsit nehéznek tűnt. Hiába gondoltam bele előre, amikor odakerültem nyilván keményebb volt az egyedüllét és hosszabbnak tűnt ez a 8 hónap.
KN: Mi hiányzott a legjobban Magyarországról?
M: Az, hogy a helyemen legyek. Család, barátok, minden, ami én vagyok. Nem szeretem az angolok felszínességét, az időjárást, mindenféle anyagi központúságot, hogy jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak.
KN: Volt olyan pillanat, amikor azt hitted, hogy feladod és hazajössz?
M: Nem. Volt, amikor különösen nagy kihívás volt. Direkt nem jöttem haza karácsonykor a családomhoz. Nem azért, mert így jó volt nekik, vagy nekem, hanem azért, hogy rossz legyen és ezt is tapasztaljam meg, és tudjam értékelni, amim van.
KN: Mi volt a legnagyobb tanulság utazásod során?
M: Az, hogy megtanultam magányomban is jól érezni magam, hogy nem függök senkitől. Úgy mentem ki, hogy nem volt pénzem. Mint már mondtam, hétfőn értem ki, pénteken kaptam munkát, három hét múlva kaptam az első fizetésem, de addig is meg kellett élnem valamiből. Pénteken olyan őszintén és mélyen imádkoztam, mint még talán soha. Másnap tizenegy órakor felébredtem és három perc múlva kopogtatott a házmester, hogy szüksége lenne egy kis segítségre a költözéséhez, ezzel egy havi ételem árát gyűjtöttem össze. Van ebben valami csodálatos, hogy olyan dolgok miatt aggódunk feleslegesen, amik miatt nem is kéne.
KN: Mi tetszett ott a legjobban?
M: A hely gyönyörű, tele van hatalmas parkokkal, amit az emberek ki is használnak, úgy néz ki egy sima délután, mint nálunk a majális. Az angol nyelv nagyon udvarias és figyelmes, így az emberek is. Ott a nyolc óra munka az annyi, amennyi, és a túlórát megfizetik.
KN: Mi a legnagyobb különbség Anglia és Magyarország között?
M: A türelem. A buszmegállóban az emberek nem úgy állnak, mint a heringek, a buszon eleve egy ajtó van, libasorban leszállnak, aztán fel, semmi idegeskedés. Káromkodást talán nem is hallottam. Bár sokkal nagyobb dugók vannak kint, mégis sokkal emberbarátibb, nincs akkora rohanás.
KN: Vannak hasonló terveid a jövőben?
M: Szívesen elmennék mondjuk Olaszországba, ami nagyon másféle többletet adna az életemnek, máshogy érezném magam utána. Szeretnék Erdélyben is eltölteni pár hónapot, ez úgy volt, hogy megvalósul idén nyáron, de sajnos eltolódik. Jövő nyáron szeretnék egy európai stoppos túrát. De nem is az úti cél, hanem az út maga a cél!
Galántai Csilla interjúja.
