Annával, a Kecskenewsás szerkesztőségének szebbik tagjával beszélgettem.
– Már sokszor voltál előtte a PT-ben. Mit szeretsz benne?
– Ahogy egyre idősebb lettem, egyre jobb lett, rengeteg embert megismertem, akikkel nagyon jóban lettem, ilyen például El Zsófi is, aki eddig minden évben itt volt, de idén sajnos nincsen. Ezenkívül szeretem a tábor hangulatát. Valahogy annyira lazának tűnik az egész, hogy tényleg az a fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és az egész annyira ötletes és kreatív. Maga az, hogy tanár legyek, úgy jött, hogy lényegében kiöregedtem belőle, de nem akartam itt hagyni ezt a dolgot. Az egész Zsibivel lett megbeszélve, és gondolom, ezeknél a szekcióknál amúgy sem úgy működik a dolog, hogy jelentkezel, aztán felvesznek, hanem már régóta táboroztam, többször voltam újságíráson is, meg már tavaly segítettem a szerkesztésben is.
– A későbbiekben is az írással szeretnél foglalkozni?
– Jelenleg a Szent István Gimnáziumba járok, most megyek 12.-be, de mellette nem foglalkozom külön az írással. Valószínűleg turisztikára megyek később, és lehet, nem hangzik túl jól, de ez nem igazán érdekel, csak azért választottam, mert még nem tudtam eldönteni, mivel foglalkozzam, nem volt semmi, ami annyira vonzott volna, ezért úgy voltam vele, hogy legyen egy terv arra az esetre, ha nem tudnék semmit sem kitalálni. De amúgy imádom a történelmet, a kultúrákat, a kedvencem az ókori Róma és Julius Caesar, aki a kedvenc történelmi karakterem. Rajongok még a régi városokért is. Egyszer eljutottam Pompejibe – az valami lenyűgöző volt. Sokkal jobban szeretem a történelmi regényeket is, mint azokat, amelyek a jelenben játszódnak, de a sci-fiket is bírom. Azok a kedvenc történeteim, amik több szálon futnak, kicsit bonyolultabbak, de a végén valahogy mégis összekapcsolódik bennük minden. A kedvenc könyvem mégis a Hamlet, mert azt már kiskoromban is ismertem, és már akkor is megfogott.
– Ha valaki megkérné, hogy mesélj magadról, mit mondanál?
– Ez elég nehéz, mert általában ilyenkor rengeteg butaságot képes vagyok összehordani. Azt mondom, ami legelőször eszembe jut. Utálom a sóskát, mert borzasztóan keserű, de imádom az édes dolgokat; a szívemhez a gyomromon át vezet az út: ha valaki ad nekem valamit enni, akkor őt nagyon szeretem. Imádom a zenét – főleg az alternatív műfajt-, nagyon sokat jelent nekem, és az egész családomnak is. Régebben gitároztam is, de abba kellett hagynom egy év után. De nem csak ezt. Már nem is táncolok, nem is színészkedem. Csomószor elfelejtek dolgokat, és ez nem azért van, mert nem jó a memóriám, csak egyszerűen egyik fülemen be, másikon ki. Volt egy hintaágyam is, nagyon szerettem benne feküdni, de leszigetelték a falat, és már nem lehet beleverni sajnos a kampót.
