Kedd este, a Bolondok napja alkalmából szervezett verseny alatt már elterjedt a hír: „Csillagász Attila megérkezett!” Első kérdésem volt: „Ki az a Csillagász Attila?” Aznap este meg is tudtam.
Mit is kell tudni róla? Tőzsér Attila amatőr csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület tagja, vagyis az ég megszállott fürkészője. Idén harmadik éve tartja meg a takarodó utáni előadásait. Mellesleg nagyon jól csinálja.
Az esti program alatt szerveztek be „10 embert”, amiből nagyjából ennek a kétszerese lett. Mindenki felvett egy hosszúnadrágot, meg szerzett magának egy pulcsit, majd polifónokkal és egy tízéves gyerek magasságával vetekedő távcsővel elindultunk a teniszpályára. Szépen elhelyezkedett mindenki. Megmondom őszintén, csak felszínesen hallgattam, mivel a háton feküdve történő gondolkodás eléggé lefoglalta az agyi kapacitásaimat. Ezért szerda este is belógtam, arra hivatkozva, hogy cikket szeretnék írni, Helló, Attila! címmel, így akkor már jobban figyeltem.
Először unalmasnak tűnhet, hogy huszonöt gyerek háton fekve nézi az eget, és közben egy tanárt hallgat. De nem az. Helyi csillagászunk először felkelti az érdeklődésünket: megmutatja a Holdat, a Szaturnuszt (persze távcsővel), miközben arról beszél, hogy milyen felfoghatatlanul nagy az univerzum, amiben élünk és létezünk, mi pedig csak egy porszemnél is kisebb része vagyunk. És ha megpróbáljuk elképzelni az elképzelhetetlent, máris sokkal jobban el tudunk merülni az előadásban.
Minden este szó van a fénysebességről, űrlényekről, csillagokról, bolygókról és exobolygókról, mi pedig csak nézünk felfelé, és figyeljük, épp merre mutat a zöld lézer. És ha valakit nem érdekel a csillagászat, csak szeretne kicsit merengeni, annak is ajánlom. Csütörtök este még van egy alkalom, 13:00-kor kerül ki a feliratkozós papír, és jövő héten is lesz.
Ha tehát érdekel téged az univerzum és annak titkai, vagy szeretnél kikapcsolódni, mindenképp menj el, és próbáld ki! És persze randinak se rossz alkalom.
Ahogy Attila fogalmazott: „Ez az este azért van, hogy kiszakadjunk a PT-s hétköznapokból.”
Kádár Bence
