Június 14-e... A nap, amelyen gyerekek serege indul el a Lurdy-ház parkolójába, ahol már várja őket a busz; az a busz, amelyik egy másik világba visz, egy kalandokkal teli, izgalmas, bulizós helyre: a PEOPLE TEAM-be!
Mindenki már egy órával az indulás előtt ott hemzsegett, ott várta, hogy fölszállhasson. Mindenki izgatott volt, érthetően. Beraktuk már a bőröndöket is, elbúcsúztunk a szülőktől. Az árnyékban álltunk, és próbáltuk elütni a maradék egy órát valamivel. Volt, aki beszélgetett, volt aki a zenébe temetkezett egy fa alatt, mindenki csak várt... És végre tizenkét órakor kinyíltak az ajtók. Beültünk, majd a névsorolvasás után már a buszon elkezdtünk nosztalgiázni, hogy milyen volt tavaly, de ami fontosabb: milyen lesz idén?
A légkondizott buszon sokan zenét hallgattak (mint például én is), mások nagyban tervezgették, hogyan fognak a lányok szobájába szökni, de akadtak olyanok is, akiket álomba ringatott a számukra unalmas buszút. Amikor megláttuk az elhagyatott, töredezett falú házakat, egyből tudtuk: közel vagyunk már. Ebből kifolyólag még hangosabbra vettük a zenét, és most már tátogtunk is hozzá; mondhatni ezen vezettük le a felgyülemlett izgatottságot. Mindkét busz begurult a helyére, és láttuk, hogy sokan várnak a már régen látott barátokra/ismerősökre. Kiléptünk a járművekből, és a világ egyik legjobb érzése töltött el minket: egy hét szülők nélkül, bulizás a haverokkal... egyszóval ez a tábor minden, ami egy kamasznak szükséges ahhoz, hogy a lehető legjobban érezze magát.
A becsekkolást nagyon hamar elintéztük (köszönhető ez annak is, hogy harmadikok voltunk a sorban). Körüljártuk a tábor minden egyes zugát, visszaemlékeztünk minden hülyeségünkre, majd visszamentünk a szobánkba, és kipakoltuk a bőröndöket. Ater köszöntő beszéde rövid és egyszerű volt, így sok idő maradt az általunk választott foglalkozás megismerésére.
Mészáros Nándor
