Szerencsém volt, hogy első interjúalanyom Szabó T. Anna, írónő. Annak ellenére, hogy az interjú súlyos technikai hiba miatt egyáltalán nem került rögzítésre, válaszaival mély nyomot hagyott bennem, sablonos kérdéseim ellenére is. (Szabó T. Anna a kreatív írás szekció vendége volt, írószemináriumot tartott az érdeklődőknek – a szerk.)
KecskeNEWSás: Hogyan definiálnád pár mondatban magadat, és amivel foglalkozol?
Szabó T. Anna: Író vagyok és műfordító, bár van tanári végzettségem, sőt doktori fokozatom is. Író, mondom, pedig elsősorban költőnek tartom magam, csak ez önmagában furcsán hangzik. A költőpalántáknak is azt szoktam javasolni, hogy válasszanak mellé valami hasznosabb, kifizetődőbb szakmát is, amilyen a fordítás például – bár a fordítást mostanában nemigen fizetik meg. Én mindenfélét írok: drámától kezdve tanulmányon és kritikán át az esszéig, novelláig, de régebben filmkritikával is foglalkoztam. A jó vers kegyelem – ki kell várni, nem lehet számítani rá. Lehet persze termelni a verset, ha van az embernek egy bizonyos rutinja, de a legjobb, ha a versírást nemcsak versírás által gyakoroljuk, hanem például fordítás útján. Ez nagyon sokat segít, egészen közel visz más költők technikájához és trükkjeihez. Nagyszerű íróiskola.
KN: Milyen díjaid, elismeréseid vannak, és melyekre vagy a legbüszkébb?
SzTA: Legközelebb a szívemhez a Lackfi János által évről évre ünnepélyes keretek között kiosztott Kavics-díj áll: egy doboz, mely a nizzai tengerparton gyűjtött kövecskék egyikét tartalmazza. Ráadásul az elsők között voltam, aki ezt átvehette (2003-ban – a szerző). Ez azt jelenti, hogy nagyon odafigyel, hogy mi történik a költészetben. Bizalom, barátság, figyelem – ez jut az eszembe erről a díjról. Továbbá még egyetemista koromban a ma már nem létező Petőfi-díjat is begyűjtöttem: ez adta meg a kellő löketet, ez indított el igazán a pályámon.
KN: Aktív résztvevője voltál annak idején a SZÓSZ?!:-) című műsornak a közszolgálati televízióban…
SzTA: A SZÓSZ?!:-) életem nagy élményei közé tartozik, jót játszottunk az író barátaimmal, és megismertem egy csomó kiváló színészt személyesen, akiknek a hangját sokat hallom otthon (Molnár Piroska, Mácsai Pál vagy Csákányi Eszter több hangoskönyvben szerepel). Az is jó volt, hogy furcsa feladatokat kaptunk, és jópofa versek születtek belőle.
KN: Most is veled vannak gyermekeid: Gábris és Palika. Őket részesíted valamilyen irodalmi nevelésben? Saját műveidet be szoktad nekik mutatni?
SzTA: Igen, ezt kicsit túlzásba is viszem. A gyerekekkel állandóan hangoskönyveket hallgatunk, legfrissebb kedvencük az Otelló. Kisebbik fiam, a hatéves Pali kívülről tudja A tizenötéves kapitányt, kutyaugatásostól, tengerzúgásostól. Egy sajátos paródiát is kitalált hozzá. Gábris pedig épp gyönyörű díszkiadásban olvassa Jack Londontól A vadon szavát, de Palika miatt (ő most tanul olvasni) jelenleg jobban preferálja a felolvasást. Egyik író ismerősöm irodalommal telítődött lányának úgy 13 éves kora körül megváltozott a véleménye: „Annyi más, érdekesebb dolog van a világban, mint az olvasás.” Lehet, hogy nem lesz közvetlen közük az irodalomhoz, de az biztos, hogy a könyvekkel jóban lesznek később is. Na jó, nem biztos, de erősen remélem. A saját műveimet mindig felolvasom nekik. Ha előadásra vagy felolvasóestre készülök, azt is rajtuk tesztelem.
Aki kíváncsi Szabó T. Anna munkásságára, tekintsen meg egy SZÓSZ?!:-) adást az MTV Videótárában, vagy hallgassa meg a Kockarapet a Magashegyi Underground előadásában (lásd lent – a szerk).
Acsády Áron
