AIESEC-esek a színfalak mögül. Nyugodtan oda lehet menni hozzájuk ötletekkel, hogy miket nézzenek meg Budapesten; a Szigetre már mennek.
KecskeNEWSás: Az életben is angoltanár vagy?
Andi: Igen, a budapesti Eötvös József Gimnáziumban tanítok. Az osztályom most lesz végzős. Itt, a táborban viszont nincs csoportom, az AIESEC-eseket mentorálom.
KN: Itt találkoztál velük először, vagy volt valami csapatépítés?
A: A PEOPLE TEAM-ben volt egy workshop három nappal a táborkezdés előtt. Kissé furán jött ki, hogy mi tanítjuk az angol anyanyelvűeket arra, hogy hogyan kell angolt tanítani, de természetesen élveztük.
KN: Hogyan talált meg a PT?
A: Egy ismerősöm ismerősén keresztül.
KN: A betanításnál akadt valami probléma?
A: Nem igazán. Viszont az nehéz volt nekik, hogy a tanulóiknak mi az a szó, amit el kell magyarázni, és mi az, amit már nem.
KN: Te úgy gondolod, hogy érzed, mi okoz nehézségeket a magyar gyerekeknek egy nyelvben?
A: Igen; egyrészt tizenkét éve tanítok, másrészt emlékszem azokra a konkrét esetekre, amik nehézséget okoztak nekem, és amik átlendítettek bizonyos pontokon. Tudom, hogy hol akadtam el.
KN: Van valami saját módszered, amivel próbálsz segíteni nekik?
A: Valami tuti tipp? Nem tudok ilyet mondani, ugyanis minden csoport, minden gyerek más. És ha az ember elkezd egy csoportot tanítani, eltart egy ideig, amíg igazi nexusa lesz velük. Innentől kezdve nem működnek a sablonok, és nem is szeretem őket használni. A helyzetre kell reagálni, meg azokra, akik ott ülnek. Az is szokott segíteni, ha az ember olyan példákat használ, ami az ott ülők életéből van.
László Lívia
