Vanessza tavaly járt a PT-ben először. Nem nagy meglepetés: vissza akart jönni. Küzdelmek, izgalom és happy end a hajtás után.
Tavaly jelentkeztem a PEOPLE TEAM-táborba először. Nagyon izgultam. Remegtem, annyira ideges voltam, főleg mert egyedül voltam, nem ismertem senkit. Mikor leszálltam a buszról, nagyon jó hangulat volt. A zene szólt. Az emberek jókedvűek voltak. Az első napon már lettek új barátaim. Ez a legjobb tábor, ahol valaha is voltam.
Mire eltelt az egy hét – mivel egy hétre jelentkeztem –, nagyon jó barátságok köttettek. Utolsó nap nem akartam hazamenni, pedig muszáj volt. Sírva, ölelgetve köszöntem el. Felszálltam a buszra, és elgondolkodtam, milyen jó, hogy itt lehettem.
Szeptemberben elmeséltem pár embernek, milyen jól éreztem magam. Keresztanyukámmal közöltem, hogy jövőre is el kell jönnöm. Erre ő csak ezt felelte: „Ha jó lesz a bizonyítványod, elmehetsz.” Hogy őszinte legyek, nem vagyok jó tanuló. Kétségbe voltam esve. Gondoljátok, mit érezhettem! Próbáltam tanulni. Nem nagyon ment. Június lett, és a bizim borzalmas. Beszéltem keresztanyukámmal, és azt mondta, hogy elmehetek a táborba. Nagyon örültem neki!
Vártam, hogy elteljen a három hét, mert az utolsó turnusra jelentkeztem. Megbeszéltem két barátnőmmel, hogy idén együtt megyünk. Busszal érkeztem idén is. A busz annyira lassan ment, hogy már a hajamat téptem. Mikor érünk már oda? Megérkeztünk! Végre. Annyira felszabadító érzés volt. Újra itt vagyok, és várom az elkövetkező szuper napokat.
Gahó Vanessza
