Mindig is bajom volt a sporttal, bár csak annyi, hogy nem volt sok kedvem a nyári melegben futkorászni. De vannak, akiket ez nem zavar. Most róluk fogok írni.
Az első órámon az utam nem a médiába vezetett, hanem a focipályára. Amikor odaértem, éppen HáDávid filmezte, ahogy futnak. Eléggé sokan voltak: fiúk, lányok, kicsik, nagyok vegyesen. Figyeltem, ahogy bemelegítenek, majd nekiállnak az érdemi munkának, és emellett persze hallhatóak voltak a szokásos, tesiórán már megszokott mondatok: „Huh! Jaj! Utálok futni!”
Amíg a gyerekek önállóan végezték a kiadott feladatot, lehetőségem támadt feltenni pár kérdést a sportos srácoknak. „Nagyon örülünk neki, hogy itt többet lehet foglalkozni a gyerekekkel és a sporttal, sokat megtaníthatunk nekik az ismert sportágakkal kapcsolatban, vagy bemutatunk nekik olyanokat, amiket még nem próbáltak ki, hátha megszeretik. Ráneveljük őket arra, hogy a mozgás mindig szükséges, és ha elérjük, hogy igényeljék a sportot, akkor hatalmas sikert érünk el” – árulta el Wolf, amikor arról érdeklődtem, hogy mit jelent számukra a tanítás itt, a PT-ben.
Természetesen, mint minden tanárnak, állandó napirendjük van: „Első órában mindig bemelegítünk, futunk és olyan játékos feladatokat végzünk, mint a méta vagy a kidobós. Második órában már csak a labdajátékokkal foglalkozunk, harmadik órában pedig folytatjuk az előző órát, vagy lazítunk egy kicsit.”
A kánikula sem tántorítja el őket a feladatuktól. Érdeklődésemre, hogy mennyiben befolyásolja őket a nagy meleg, így feleltek: „Komolyabb gondunk nincs ezzel, csak többet pihenünk, többet iszunk és kicsit lerövidítjük az órákat.”
Remélem, kitart a lelkesedésük és az elkötelezettségük a tábor végéig, és valóban sikerül tartósan nyomot hagyniuk a diákok gondolkodásmódjában, ezáltal kicsit sportközpontúbbá téve őket ebben az elkényelmesedett XXI. századi ritmusban.
Tornyossy Szabolcs
