Sensei a karatemester. Sensei a sporttanár. Sensei, aki focizik, bringázik és még a netezésre is van ideje. Sensei az interjúalanyom…
KecskeNEWSás: Hogyan kerültél a PT-be?
Sensei: A tesóm táboroztatott itt régebben (Pierre – a szerző), már előtte is többször meglátogattam. Megszületett az ötlet, hogy mi lenne, ha idén egy-két hétig már mint sporttanár vennék részt a tábor életében.
KN: És mi a véleményed?
S: Ez az első hetem itt, és meg kell mondjam, úgy vettem észre, nagyon komplex tábor ez. Nem hittem volna, hogy ennyire kevés üresjárat van, szinte mindig van valami program. Egész embert kíván a feladat.
KN: Mennyire vevők rád a sportosok? Ha jól tudom, te karatézol…
S: Különösebb összehasonlítási alapom nincs, de többnyire a labdasportok dominálnak náluk. Hogy miért? Valószínűleg a média miatt, ezt sugallják nekik. A karatétól sajnos a legtöbben félnek, úgy gondolják, hogy „jajj, durva lesz, megvernek, fájni fog” és a többi. De pozitívum, hogy azért sokan jönnek oda hozzám „bunyózni”, és a taekwando például az olimpián is kint lesz.
KN: Te mikor kezdtél karatézni?
S: Gyerekkoromban kezdtem el, de aztán abbahagytam. Körülbelül 17 éve viszont aktívan sportolok, és már hiányozna, ha nem csinálnám. A karaténak is vannak típusai, én az úgynevezett kempo-karatét csinálom. Kevesen tudják, de Pierre is járt az edzésekre, több mint egy évig.
KN: Szabadidődben mit szoktál csinálni? Jut másra is időd?
S: Most kicsit ellent fogok mondani magamnak, de nagyon szeretem a labdasportokat. Focizom, régen kosaraztam is, sőt még atlétának is be akartak venni. Imádok bringázni, szerintem az itteni gyerekek is élveznék, ha néha csak úgy elugorhatnának tekerni egyet.
KN: Felgyorsult világban élünk. Hogyan befolyásolja ez a fiatalok sportolási szokásait?
S: A gyerekek szerintem igenis szeretnének sportolni, de sajnos nagyon kitolódott a tűrésküszöbük. Nem bírnak annyit, mint régebben. Körülbelül a kétezres években indult el ez a folyamat, mióta minden a számítástechnika körül forog. Be kell vallanom, én is szoktam szörfözgetni az interneten. De annak nagyon örülök, hogy egyre több program és felhívás van az országban, hogy sportolni igenis jó. Az én tippem az, hogy motiválni kell a fiatalokat. Sokkal szívesebben mozognak, ha sikerélményük van, ha pozitív visszajelzést kapnak arról, amit csinálnak.
KN: Sensei. Eléggé idegen hangzása van. Honnan jött ez a név?
S: Nagyon egyszerű. Nálunk, a karatecsoportban uralkodik egyfajta hierarchia, és elég furcsa lenne, ha úgy szólnának hozzám, hogy „Hé, te, Atis!”, szóval ott Senseinek szólítanak. Ez japánul azt jelenti: mester. Poénból írtam be ezt a nevet jelentkezéskor, de már mindenki így szólít. Persze azért az Attilára is hallgatok. (Nevet.)
Nagy Zsófia
