Hogy használjuk ki, ha egy táborban a táboroztatók figyelmetlenek, annyira, hogy át tudunk lopózni az egyik házból a másikba? Nekünk sikerült! Egy kis segítséggel ugyan, de azért megtettük. Katt a továbbra!
Aranyosak, de figyelmetlenek...
Az volt a célunk, hogy tíz óra után (ekkor van a takarodó), a sárga ház negyedik emeletéről a zöld ház harmadik emeletére jussunk, bár mi a negyedikre is felmentünk. Majd ott meg kellett érintenünk egy kilincset. Viszont a mókusok nem láthattak meg. Ugye, milyen könnyűnek hangzik? Nem az. Segítségre szorultunk: el kellett mondanunk a feladatot az egyik tanárnak (Brigi), mert előtte vártunk kb. fél órát, ugyanis a folyosón ülve számítógépezett, méghozzá nem egyedül. Tárva-nyitva volt az ajtajuk, ami azt jelentette, hogy Maf is látott volna minket. De szerencsére elengedett minket, és megőrizte „titkunkat”. Tehát nemcsak figyelmetlenek, hanem hiszékenyek is.
Mikor elindultunk, nem volt probléma, mert a negyediktől lefelé semelyik emeleten nem volt mókus (fura). Kivéve a földszinten. De ő nem mókus volt, hanem egy figyelmetlen portásnő. Ez alatt meg azt értjük, hogy tévét nézett, pontosabban a Született feleségeket. Szóval szépen, lassan kilopóztunk a szabadba. Ám ott volt Petya. De ő nem zavart minket, ugyanis tőle és Borzastól kaptuk a feladatot. Akadály legyőzve. Végre a zöld háznál voltunk. Ahol volt egy kis gondunk, mert mindenki jött lefelé a lépcsőn. Ekkor eljött az álcázás ideje. Kapucnit fel! És már el is tűntünk a földszinti folyosó legsötétebb részén. A fekete meg a sötétkék bejött: amikor Wolf ránk nézett, nem látott meg. Na tessék! Még egy figyelmetlen táboroztató! Elindultunk felfelé. A második emeleten láttak minket gyerekek, de az mindegy volt. A lényeg, hogy mókus még nem látott meg (kivéve persze Brigit).
Most megtudjátok, miért a negyedikre mentünk fel, és nem a harmadikra. A harmadik emeleten a folyosó végén nyitva volt egy terem ajtaja, ahol mókusok tanyáztak. De megint figyelmetlenek voltak, mert elég könnyen megláthattak volna. Csak egy fordulásba került volna. De ha nem, hát nem. Ezért szaladtunk tovább, fel a negyedikre. Ott a folyosó teljesen kihalt volt. Kilincs, jövünk már! Megfogtuk! Huh. Egy nagy sóhaj után rájöttünk, hogy még hátra van a visszaút. A másodikról lefelé, megint jött egy nehézség. És most esélyünk sem volt arra, hogy jobban álcázzuk magunkat. Nagy sóhaj, és itt vannak előttünk... mókusok. Már éreztük, hogy lebuktunk, vége. De Kázmér azt mondta: „Menjetek gyorsan aludni, lányok.” Erre mi: „Persze, nagyon sietünk.”
Azzal úgy elkezdtünk rohanni, hogy még a gepárd sem ért volna utol. De azért próbáltunk halkan menni. Majd a sárga házban fölmentünk akadály nélkül, a portás néni még mindig a Született feleségeket nézte, és mi meg végre nyugodtan, tele diadallal, hogy sikerült teljesítenünk küldetésünket, aludhattunk.
Osete Júlia és Mosnier Margot
