Érezted már magad iszonyú jól ijesztő körülmények között? Olyan körülmények között, amik hasonlóak egy hirtelen bekövetkező természeti katasztrófa okozta fejvesztett meneküléshez?
Elképesztő élmény! Aki nem tapasztalja saját bőrén, nem is értheti meg teljesen, hogy milyen a kedvenc bandád koncertjén lenni. Úgy bömböl, dübörög a zene, hogy érzed a gyomrodban és a végtagjaidban, ahogy vibrál a levegő, a különböző színű fények beleégnek a retinádba, összepréselődve, tehetetlenül sodródsz, ugrálsz egy csomó izzadt vadidegen között. A lábad már nem is érzed, de valószínűleg csak jobban jársz ezzel; teljesen összetaposták.
Hogy mi ebben a jó? Minden. A buli végére teljesen elmegy a hangod, mert végigordítottad az egészet (elvégre a kedvenc bandádnak az összes számát fejből tudod). Együtt énekelsz a bandatagokkal, együtt több száz emberrel, egy nagy hang vagytok.
Nem érdekel, ha esik az eső, nem is érzed meg, úgysem fogsz megfázni egy nagy emberi szaunában. Talán a koncert végén elkapod a dobos dobverőjét vagy egy pengetőt, bár nekem eddig nem volt szerencsém, de nem adom fel. Esetleg elcsípheted őket pár szóra vagy egy fotó erejéig, mert ők elég lazák ahhoz, hogy limonádét kérjenek a pultostól. Így megy ez.
Sajnos muszáj hozzátennem, hogy ha a fellépő egy gépet nyomkodó ürge, akkor csak a „tinédzserek megőrülnek” tánc marad, derékból hajolgatás, fura lábrángatás. Ha neked ez kell, te tudod. De én erősen javaslom, hogy szeress meg egy hangszereken játszó együttest, és próbálj ki egy hagyományos koncertet. Eufória!
Fónai Anna
