A fenti idézet a tábor szlogenje, és nekem idén nem egyszer feltett kérdés. Van egy két és fél évvel idősebb testvérem, barna hajjal és zöld szemmel. A vele való kapcsolatunkat fogom taglalni ebben a cikkben, amit mellesleg ő is megír.
„A testvér ajándék” – mondják. Nem cáfolnám, hiszen ez így is van, inkább más szemszögből közelíteném meg.
Ő a nővérem, amit a legtöbben észre is vesznek. Az előző héten, amikor ő nem volt itt, sokan kérdezték, hogy merre van, és elég sokaktól hallottam, hogy hol van a húgom. Rengetegszer összekevertek vele, sokszor szólítottak a nevén, én pedig közöltem, hogy én nem ő vagyok. Két külön személy, két külön személyiséggel. Az egyik legutálatosabb érzés, amikor összetévesztenek vele: amellett, hogy kissé sérti az önérzetemet, számomra még egy egészen picikét nevetséges is, hiszen aki jobban megismer minket, eszébe sem jutna minket felcserélni.
Nagyon sokat vagyunk együtt a táboron kívül és belül is, mert egy baráti társaságunk van. Azt is szokták kérdezni, hogy nem szoktunk-e veszekedni, amire általában nevetés a válasz. Mint minden egészséges testvérpár, szoktunk marakodni, főleg iszonyatosan jelentéktelen dolgokon. Viszont mi tényleg ismerjük egymást, szinte mindent tudunk a másikról, bármikor kiállunk egymásért, és remekül elszórakoztatjuk egymást akkor is, ha csak ketten vagyunk.
A korkülönbség is vicces: itt már többen is megkérdezték, hogy ikrek vagyunk-e, ami kívülállóként lehet, hogy opció, de én, ha magunkra nézek, egyáltalán nem gondolnám.
Összegezve: szórakoztató dolog ez. És nektek van testvéretek a táborban?
Galántai Csilla
