A szerda délutáni program Csavard be, mint Beckham! címen futott, és bár a helyes világsztárt nélkülöznünk kellett, voltak elég ügyes helyi játékosok. Láthattunk hatalmas vetődéseket, cseles gólokat, kihagyott helyzeteket. A forróságot pedig tovább növelte a hajrálányok rövid nadrágja.
A délutáni programok sok embert nem érdekelnek, ez meg is látszott a létszámon. Amikor már elfogadhatóan sokan összegyűltünk, Zsibi (stílusosan a barcás Xavi mezében) felkonferálta az eseményt: a csapatoknak – mintegy az EB utólázaként – egymással kellett megküzdeniük tizenegyesrúgásban. Minden csapatnak ki kellett állítania 5 fiút és 5 lányt, akik a hálóba fogják juttatni a labdát. Azoknak sem kellett szomorkodni, akik nem fértek be a keretbe: belőlük lettek a szurkolólányok, rosszabb esetben -fiúk. Sajnos fel kell hívni a szervezők figyelmét, hogy pomponlányok amerikai foci- és rögbimeccseken szoktak buzdítani, nem pedig soccer (ahogy a tengerentúlon hívják) mérkőzéseken, de ez a tévedés senkit nem zavart, mindenki gőzerővel állt neki krepp-papírból pompont gyártani, hogy legyen mivel buzdítani a csapatát.
Az előkészületek egy órán át tartottak, utána kivonultunk a focipályára, ahol a csapatok kaptak még egy kis gyakorlási időt, majd előadták, mire is jutottak. A… khm… fellépések nagyon vegyes színvonalúak voltak. Néhány – például az elsőként fellépő zöldeké – megállná a helyét egy igazi meccsen is, ők a filmekből jól ismert mozdulatokat kombinálták akrobatikus elemekkel, hozzá pedig egy jópofa lelkesítőt szavaltak. Ezzel szemben más előadás nem volt több puszta fenékrázásnál, és bár nem az én tisztem a döntés, nem tartom megalapozottnak a pontozást.
És ezután végre elkezdődött a házi bajnokság, ahol a csapatvezetők álltak a kapuban, és körmérkőzésszerűen zajlott. Minden csapatból először egy lány, utána egy fiú rúgott kapura, majd jött a következő csapat. Így ment le öt kör, és az elején úgy tűnt, a zöldek lesznek a nyerők: ők voltak ugyanis az elsők, akiknél mind a lány, mind a fiú be tudta juttatni a hálóba a labdát, és három körön át 100%-osak voltak. A hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor a csapatvezetők és a kapu között Ater, illetve Szilvi állt.
A délután mélypontja pedig tagadhatatlanul az volt, amikor Zsibi vezetésével kénytelenek voltunk elénekelni a Barcelona himnuszát. A kedves műsorvezető hangja rettenetesen hamis, nem javasoljuk a pályamódosítást, inkább maradjon az újságírásnál.
Lakosa Alina
