A kedd esti program koboldváros volt. Pénzt kellett szerezni a csapatodnak. Hát, fogalmazzunk úgy, hogy „életre-halálra” ment a játék.
Különböző állomások voltak. Ide kivételesen nem csapatosan, hanem egyedül kellett menni. Rengeteg állomás volt a pókertől kezdve a minigolfon és a bingón keresztül egészen a gladiátorviadalig. A legtöbb szerencsejáték volt, ami meg nem, az erőpróba.
Voltak mindenkinek izgalmas pillanatai. Mikor 20 takából csinál valaki 500-at, az izgalmas, de olyan is van, amikor 500 takából semmit, az égvilágon semmit nem kapsz vissza: ez szomorú pillanat. A versenyszellem mindenkiben égett; ezt mutatta, hogy néhány, a földre hulló papírfecniért a földre tiporták egymást, mint valami amerikaifoci-meccsen. Ezt persze a bingóasztal mögül élvezet volt nézni.
A pénzt azért gyűjtöttétek, hogy a megmaradt szigetterületre licitáljatok. Ebből aztán siránkozás is lett a pirosaknál, mert 200.000-et fizettek egy kis földért, míg a zöldeknél körülbelül ugyanannyi pénz maradt, amit nem költöttek el, és ezért hét területet kaptak, ami véleményem szerint igazságtalan volt.
Amúgy a program hangulata jó volt, és egy kicsit heves is: valljuk be, mindenki akarta azt a pénzt. Szerintem mindenki élvezte, még akkor is, ha volt néhány kisebb csalódás. Biztosra veszem, hogy nincs olyan, akinek ne tetszett volna az este. De – mint mindennek – ennek is eljött a vége, méghozzá a tábortánccal, ami hát nem mindenkinek a kedvence.
A tábortánc után megszólalt a tévémaci, ami félig öröm, félig bánat – attól függ, honnan nézzük. Bánat, mert véget ért az izgalmas, örömmel teli program. Öröm, mert pihenhetsz, és lefeküdhetsz aludni ez után a hosszú este után.
Szabó Attila
