Emlékeztek arra, amikor reggel még a legszebb álmaitok egyikét álmodtátok, és egy rikoltozó mókus ment be a szobátokba, megzavarva ezzel titeket? Na, én ezekről a mókusokról, ébresztési módszerekről és fenomenális ébresztésekről fogok írni.
Először is van az egyszerű, sima felkeltés, amikor benyitnak, és halkan suttogják, hogy: „Reggel van! Ébresztő!” Van olyan is, amikor benyitnak minden szobába, és a folyosón kezdenek ordibálni. Meg van, amikor (ezt csak akkor, ha az előzőek nem válnának be!) bemennek a szobába, és lehúzzák a takarót az alvóról. Ez annyira nem hangzik kegyetlennek, de azért gondoljatok bele: az egyik legszebb álmotokat álmodjátok, és akkor húzzák le rólatok a takarót.
Na, mindegy, térjünk vissza az ébresztésre: Győri Fanni azt mondta, hogy a legvégső esetben, amikor semmilyen más módszer nem válik be, akkor fog egy pohár vizet, és először csak cseppeket önt az alvóra, de ha még az sem használ, akkor jöhet az egész pohár.
Ezek voltak a módszerek; most pedig mondok néhány tényleg, de tényleg nagy felébresztést. Macsektól tudom, hogy tavalyelőtt a két ház közé tettek hangszórókat. Hogy biztosan mindenki felébredjen, egy olyan kegyetlen számot tettek be (Goran Bregovic: Kalasnyikov), ami egy kürtszóval kezdődik, de aztán őrült discóra vált.
Aztán volt még egy hatalmas „Jó reggelt!”, amit Zsibi mesélt el. 2007-ben Zsibi és Iván (Zsibi régi barátja) vezették a média szekciót, napi 20-22 órát dolgoztak, és reggel 6-kor feküdtek le. Egyszer azokat a hangszórókat, amik a Hangárban is vannak, bevitték a zöld 510-be, az erősítőket, amiket egyébként soha nem tekertek 5-ös szint fölé, akkor 10-esre nyomták fel, és egy punk számot tettek be. Az elejére egy perc csendet raktak, hogy el tudjanak futni. Az 510-es terem egy igazi erősítőként működött, de nemcsak a terem, hanem az egész épület. Olyan hangos volt, hogy nemcsak a zöld, hanem a sárga házban is hallották. A legjobb, hogy a folyosón olyan hangos volt, hogy nem lehetett érteni, de 50 méterrel odébb tökéletesen.
Szabó Attila
