A ruha segít kifejezni érzéseidet, hangulatodat – segít megmutatni, ki is vagy valójában. Nem véletlen, hogy első ránézésre a ruha határozza meg az embert. Ha valakit megpillantasz az utcán, aki számodra ismeretlen, természetes, hogy az első benyomást a ruházatával kelti. Persze a ruha nem minden, sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben: például, hogy milyen vagy belül.
Lehet, hogy az öltözködés felszínes dolog, mégis sok időt fordítunk arra, hogy nézzünk ki. Mi, lányok, otthon képesek vagyunk naphosszat a tükör előtt állni, de amikor végre eljön a tábor – aminek minden percét ki kell élvezni –, nem ez lesz a legfontosabb. Elég egy pillantás minden szinten a tükörbe, mert a PT-ben nem a kinézeted határozza meg, hogy ki vagy; itt még a szandál zoknival is megengedett. A PT egy olyan tábor, ahol tiszteljük a másik stílusát, mert ahány ember, annyi stílus, és mivel itt sokan vagyunk, mindenhol más stílusú táborlakókkal találkozunk. De senkit nem ítélünk el, mi mindenkit szeretünk.
Szeretjük a művészeket, akik a negyven fokos meleg ellenére sállal a nyakukban léptek be a PT kapuján. Ha törik, ha szakad, hűek maradnak sáljukhoz, ami télen-nyáron meghatározza Őket, és ott lóg a nyakukban. Vagy ott van a kedvenc kombinációm, a nyáron hordott lakkcipő, térdig felhúzott zoknival. Szerintem figyelemre méltó és irigyelhető az, aki fel meri vállalni saját magát, mert ahhoz, hogy igazán megismerd és szeresd önmagad, ez elengedhetetlen.
Felmerült bennem pár kérdés: Vajon a sáljuk nélkül is tudnak alkotni? Talán a színészek olyan fegyelmezetlenek, hogy annyit kell szegény rendezőknek ordibálniuk, hogy örökös torokfájásuk van? Vagy olyan hideg van lent, a számítástechnika-teremben, hogy a szandálban megfáznának? Lehet, hogy a rendezőknek a sál hoz szerencsét, vagy tényleg betegek. Meglehet, hogy az alagsorban tényleg hideg van, és a kánikulából belépni egy hűvös terembe nem valami kellemes – de az is lehet, hogy csak azért hordják, mert nekik ez a stílusuk. A lényeg, hogy a táborban az vagy, aki lenni akarsz: senki nem nevet ki azért, amit viselsz, itt mindenki úgy szeret, ahogy vagy.
Otil Petra
