Az Eb-döntő mindenkit megmozgatott, beleértve azokat az – amúgy a focira abszolút immúnis – női táborlakókat is, akik tegnap kilencven perc erejéig spanyol vagy olasz színekbe öltöztek, kereplőt vagy sípot ragadtak, és lelkesen foglaltak helyet a választott szurkolótábor közepén.
Több mint hetven éve esett meg, a pörgős szoknyák és a rock and roll bölcsődés éveinek idején, hogy megrendezték az első labdarúgó-Európa-bajnokságot. Körülbelül ettől az időponttól számítunk egy négyévente felbukkanó jelenséget, az átmenetileg focirajongó lányok feltűnését. Ezzel persze semmi baj sincs, június-július környékén jómagam is alkalmi meccsbambulóvá változom egy-egy estére. A döntőt is volt alkalmam megnézni itt, a PT-ben, és megfigyelhettem a szurkolólányok különböző típusait. Alapvetően két csoportra oszthatjuk őket: Vannak, akik az attraktívabb hímek alapján kötelezik el magukat egy-egy csapat mellett, komolyan listázva és pontozva a játékosokat, és vannak, akiket azért a meccs is érdekel (tisztelet a kivételnek).
Az ideiglenes szurkolólányokat könnyű felismerni. Általában magukon hordozzák a választottuk melletti elkötelezettség mindenfajta jelét, lehet ez a csapatzászló színeiben rikító, ám annál kisebb ruházat, bőrfestés, síp, vagy egyéb hangos kiegészítő. Illetve ott az a szemtelenül árulkodó jel, amely kikerülhetetlenül lebeg a levegőben, az a bizonyos „Mi az a les?” kérdés, amely kíméletlenül csap le egyszer, kétszer, százszor az áldozatra.
Persze valójában igazságtalan ennyire bekategorizálni ezt a népes csoportot, ez csak afféle sablon inkább. Szükség van az alkalmi szurkolókra, hiszen sikítanak, énekelnek, kiabálnak, hangoskodnak, amivel a meccs hangulatához minden bizonnyal hozzátesznek. A csapat veresége esetén – az amelyik kutya ugat, az nem harap elv alapján – a csalódottság halványan dereng ugyan az arcvonásaikon, de hamar kiheverik és nem hőbörögnek sokat.
Lányként azt kell mondjam – és elképzelésem szerint sokat csatlakoznak ehhez –, hogy bár a foci maga nem is érint meg annyira, azt a kilencven percet őszintén tudom élvezni. Minden kezdő, haladó, valós vagy átmeneti szurkolónak szívből ajánlom egy-egy sátor vagy szabadtéri vetítő meglátogatását, egy jó baráti társaság és némi komlónektár limonádé (– a szerk.) kíséretében. Tapasztalataim szerint a meccs izgalmain felül nagyon sokat tesz hozzá az estéhez a szurkolás sajátos hangulata, ami minket, a futballvilágtól oly távol eső lányokat is négyévente ugyanúgy magával ragad.
Nagy Dorottya