Mintha egy fertőzött városban járkáltam volna, és csak pár ember élte volna túl a betegséget. Nem volt zene, nem volt ordibálás, nem volt semmi olyan, ami a People Team-re jellemző lenne, mindenki relaxált.
Sokan szomorúak voltak, mert Gyuszi és a barátaik hazamentek, vagy éppen már teljes extázisban voltak, hogy holnap jönnek a spanok és majd lehet hülyéskedni, kosarazni, focizni, csajozni/pasizni vagy megbeszélni, mi történt azóta, mióta nem látták egymást.
De jó magam és barátom, Kádár Bence nem unatkoztunk. Bence feldobta azt az ötletet, hogy játsszunk egy kicsit. Először nem érettem, hogy mire gondol, de aztán elmagyarázta, hogy ha nagyon szépen mosolygunk, akkor lehet, hogy Borzas megengedi, hogy Left 4 Dead kettőzzünk. (Ezt a veszélyes akciót senkinek nem ajánlom, mert ha éppen valaki nem találja jó kedvében a főnököt, akkor lehet, hogy kivágja a szívét a próbálkozónak, hogy hogyan merészeli azt gondolni, hogy az 510-ben bármikor lehet játszani.) De nekünk mégis sikerült, a hiperszuperkedves tanárunktól engedélyt kaptunk arra, hogy izgalmasabbá tegyük a napunkat és leüljünk egy kicsit játszani. Mivel életünk első Left 4 Dead meccsét játszottuk, így elég ügyetlenek voltunk. Borzas munka közben párszor majdnem felvágta az ereit, mert látta hogyan játszunk, de végül túlélte. Csupán pár óra játék után már éppen menni készültünk, de Borzas megállított, hogy a játékért cserében hajtogassunk össze pár újságot (abból a párból 150 darab lett, de teljesen megérte. De tényleg!) Tehát, ha valamelyikőtök kezében volt már az első héten kiadott szombati újság, akkor azt lehet, hogy éppen én hajtogattam.
Vasárnap minden visszaváltozott a régivé és újra úgy nézett ki a tábor, mint egy kisebb város.
Szűcs Soma
