Ater az a jópofa táborvezető, aki megveszi a játékokat, és teljes mértékben a gyerekek rendelkezésére bocsátja őket. A táborozók kedvük szerint használhatnak mindent egészen addig, amíg sérülés nem történik.
Így hát én is kipróbáltam három sporteszközt. Azt kell mondjam, nemcsak én szórakoztam jól, hanem azok is, akik láttak közben.
Egyik barátomat elhívtam teniszezni, hogy megnézzem, mit tudunk, és két perc után rájöttünk, hogy semmit. Ő nagyokat esett, mert csúszott a pálya, és egyre érdekesebben játszottunk, mert a labda furán pattant a műanyag pályán, és kissé meg is csúszott rajta. Inkább a salak mellett tenném le a voksom. A végére a nevetéstől már alig tudtam szerválni. A partnernőm lebénázott ugyan, de én biztos vagyok benne, hogy minden ütésemet egy balerina kecsességével kiviteleztem.
Ezután elbattyogtam a Hangárba, és szemügyre vettem azt a bizonyos teniszlabdás, zsinóros micsodát, amivel már évek óta szemezek a Decathlonban, de amikor odasomfordálnék kipróbálni, egy hétéves mindig elém vág és leáll játszani. Most viszont odamentem két fiúhoz, és kikönyörögtem, hogy beállhassak, ugyanis a másik labdás dolog is foglalt volt. Ez elég jól ment, nagyon élveztem, ráadásul a tenisz után igencsak könnyűnek tűnt. Mondjuk ennek az is lehetett az oka, hogy társaim fiatalabbak voltak, mint én.
Végül pedig a tollast próbáltam ki: Négyen játszottuk, és sokkal könnyebb volt a többi sporthoz képest. Annyi a lényeg, hogy egy hatalmas légycsapóval kell a levegőben tartani a labdát.
A konklúzió vegyes: bár egyértelműen kiderült, hogy a tábor legsportosabb embere nem én vagyok, azért jól éreztem magam.
László Lívia
