Sport, pihenés, emberek, kütyüzés, társasozás. Ezen a délutánon nem volt kötött programunk, mégis mindenki megtalálta a helyét.
A szabadprogram valójában rengeteg választható elfoglaltságot jelentett: A Hangárban lehetett kütyüzni, de akik úgy érezték, hogy a kézügyességük nem elég jó (akárcsak én), társasozhattak is a barátaikkal. Ha itt már mindent kipróbáltunk, a trambulinok felé vettük az utunkat, amiket természetesen most is rendeltetésszerűen használhattunk, de ezúttal ugrálóvárat és mászófalat is találtunk mellettük. Én – gyermeki lélek lévén – kipróbáltam az ugrálóvárat, és – szégyen, nem szégyen – borzasztóan élveztem. Sokan próbálták ki a mászófalat is, mind sikerrel, de én inkább távol tartottam magam tőle első kudarcom után, mikor a nagy szíj túl nagy volt, a kicsi pedig túl kicsi.
Engem ezen a délutánon akkor sem tudtak volna mozgásra rávenni, ha vasvillával üldöztek volna, de ezzel nem mindenki volt így. Meghallottam, hogy Wolf megrendezi a „tábor legfittebb lánya/fiúja” versenyt. Jelentkezni természetesen nem jelentkeztem, de jól szórakoztam, miközben azt néztem, hogy mások mennyire kifulladnak. Az első feladat ugrókötelezés volt, ami után következett az úgynevezett dobozugrás; ezt a focipálya mellett lévő kis kőemelvényen teljesítették. Ha jól emlékszem, a legtöbb ugrás két perc alatt százhuszonegy volt, ami elég erős teljesítmény. Itt már éreztem, mennyire jó döntést hoztam, amikor nézőnek álltam.
A következő megmérettetésen versenyt kellett futni, ráadásul egy tornácon. Mikor már mindenkinek kapart a torka és levegőért kapkodott, jött az utolsó kihívás. Húzódzkodniuk kellett, majd átfutni a fűre és fekvőtámaszozni. Én ennek már a nézésétől is kifáradtam, de szerintem a legtöbben megtalálták a nekik megfelelő elfoglaltságot délutánra.
Galántai Csilla
