KecskeNEWSás: A társadalom folyamatosan változik, egy korábbi interjúdban mégis azt mondtad, hogy a mai fiatalok teljesen ugyanolyanok, mint húsz éve. Hogy lehet ez?
Gigor Attila: Amikor először foglalkoztunk fiatalokkal, hamar kiderült: a lényeg még mindig ugyanaz, és ennek nagyon-nagyon örülök. Valójában magunkat találtuk meg bennük – ha kellőképpen motiválva vannak, rendkívüli nyitottságról és tehetségről tehetnek tanúságot. Mindenképpen úgy gondolom, hogy rendkívüli naivitásra vall a társadalom részéről a média közvetítette hülyeségek feltétel nélküli befogadása – hogy a fiatalokat csak az internetes szemét meg a videojátékok érdeklik. Ez hazugság, főleg, hogy a magam egyszerű szintjén én is elég komoly gamer vagyok.
KN: Akkor mégis, minek a hatására alakulhatott ki ez a negatív kép?
GA: Az idősebb generáció mindig irigy a fiatalabbakra; ez a mi időnkben is így volt, abszolút önismétlő folyamat. 20 éve a mi generációnk volt teljesen használhatatlan, most meg a tietek az. Ez van.
KN: Ha ez a kép nem fedi a valóságot, miért gondoljátok, hogy a fiatalok képzelete rehabilitálásra szorul?
GA: Erre a fajta tréningre mindannyiunknak szükségünk van, úgy a srácoknak, ahogy nekünk is. Ez független a korosztálytól.
KN: A KÉPREHINT egy elég rendhagyó foglalkozás, nemcsak a színjátszás csínját-bínját, hanem egy világképet, életszemléletet is próbál átadni. Milyen célok vezéreltek titeket, amikor életre hívtátok?
GA: Elsősorban le kell szögeznem, hogy nem próbáljuk azzal áltatni magunkat, hogy színésztanárok vagyunk. Az egy másik szakma, egy elég komoly szakma, amit az ország több pontján művelnek, magasabb vagy alacsonyabb színvonalon. Minket inkább maga a játék érdekel: valljuk, hogy úgy kell megtanulni játszani, mint a gyerekek, hiszen tulajdonképpen a komoly színjátszás is ebből táplálkozik. A játék öröme formálja a legjobb színházat olyanná, amilyen. Ha elképzelek valamit, eljátszom, hogy ott van, akkor az ott is lesz.
KN: Tavaly mondta Bányai Miki, hogy a világot formálni már nem lehet, teremteni kell.
GA: Egyetértek, bár ez talán egy kicsit nagyzolósan hangzik, de a képzelet végülis határtalan.
KN: Mit tartogattok nekünk idén?
GA: A tavalyi Senki Owenshez képest egy sokkal improvizatívabb jellegű, kicsit szabadfogásúbb előadással készülünk; bár lesznek benne megrendezett részek, sok jelenet az előadás folyamán jön majd létre. Az előadás témáját kézenfekvőnek éreztük, a 2012-es világvége-őrületnél aktuálisabbat és alkalmasabbat keresve sem találhattunk volna. Az előadást olyan szellemiségben próbáljuk megalkotni, hogy a vég új értelmet nyerjen – legyen egyben a kezdet is. Maga a darab a gyerekek elképzelései, megszólalásai alapján készül, a közös mesékből, játékokból kel életre.
KN: Hallgatóztam egy kicsit: Bruce Willis is szerepel az előadásban.
GA: Igen. Itt a világvége, és szükség van valakire, aki megment, Bruce Willis meg úgyis itt van – miért ne Kecskeméten akarná megmenteni a világot?
KN: Tehát adott a jó karakter, a megmentő, a gyerekek, világok pusztulnak majd el és teremtődnek újra. De mégis, mi a konklúzió?
GA: Nem lövök le poénokat, nézzétek meg az előadást!
