Minden embernek van családja, csak van, aki szerint tökéletes, van, aki szerint csak egy-két dologban kéne rajta változtatni és van, aki szerint pedig sok dologban. De hogy nekem milyen az ideális család? Elmondom.
Az én családom egy teljesen normális család. Van egy anyám, aki pszichológus, egy apám, aki pincér, egy nővérem, aki – orvosnak készülvén – elég sokat tud mindenből, egy félbátyám, aki informatikus, egy nagyapám, aki újságíró és nagyanyáim, akik otthon sertepertélnek és szeretik az unokáikat.
Én a családomat abba a csoportba sorolnám, ahol csak egy-két, amúgy fölösleges dolgot változtatnék meg. Inkább csak olyanokat, hogy jó lenne, ha azok a néha előforduló veszekedések nem lennének, lenne egy kistesóm, hogy ne én legyek a legkisebb a családban, vagy hogy helyet cserélhessek a nővéremmel, meg ehhez hasonlók. Talán az is jó lenne, ha a szüleim többet keresnének, mert akkor valamivel jobban kiélhetném a zene iránt táplált rajongásomat, de erre különben semmi szükségem sincs. Különben mi a fenét változtatnék rajta? Talán szeretném, ha a még ötéves koromban elhunyt dédi is élne. Persze azt, hogy egy családtagjuk újra velük legyen, sokan akarnák. De ettől eltekintve nem kell nekem se kisebb, se nagyobb család, sem kevésbé, sem jobban kereső (bár azt nem utasítanám vissza), sem semmilyen, ettől egy kicsit is más, mert nekem ez pontosan egy olyan család, amilyen egy hozzám hasonló gyereknek kellhet. És remélem, hogy más is így van a saját családjával.
Tornyossy Szabolcs
