Öt év múlva már szeretnék valamit letenni az asztalra. Szeretnék felmutatni valamit, hogy „Igen, ez én voltam”. De mégis mi az, amit a legjobban akarok?
Sok minden meg fog addigra változni. Jogilag nagykorú leszek, ha értelmileg nem is biztosan. Ez azt jelenti, hogy felelősséget kell vállalnom a tetteimért, és a döntéseim majd több emberre is hatással lesznek, nem feltétlenül mindig jó értelemben. Már egy éve egyetemre járhatnék, és valószínűleg tudnék is valamit. Leérettségiznék, és nosztalgiával gondolnék vissza még az általam nem annyira kedvelt tanárokra is.
Amit pedig igazán szeretnék, az az, hogy boldog legyek. Ez az egyetlen célom; mégis lehet, hogy túl nagyok az elvárásaim. Lehetséges, hogy ezt az egy feladatot sem tudom teljesíteni. Mert mi a boldogság? Erről most teljesen más elképzeléseim vannak, mint amilyenek öt év múlva lesznek. Ebben a pillanatban például szinte mindennel elégedett vagyok, de nem vagyok kifejezetten boldog. A hangulatom a jókedvű és az okés határán sasszézik. Mégsem pontosan ez az, amit akarok.
Ha le kellene írnom, hogyan szeretném magam öt év múlva látni, nem egy idilli képet festenék. Csak egy teljesen normális életet hétköznapi problémákkal. Bejárnék az egyetemre, jól tanulnék. Lenne egy olyan párkapcsolatom, amiben boldog vagyok, és péntekenként elmennék a baráti társaságommal szórakozni. Rendszeresen meglátogatnám a családom, otthon mindig minden rendben lenne, és az lenne az utolsó menedék. Lennének apró problémáim, mint például a rezsi kifizetése. És szomorúan gondolnék azokra, akik nem olyan szerencsések, mint én, és nyomorognak. Na igen, emiatt kérek túl sokat.
Mondjuk lehet, hogy tőlem független körülmények miatt semmi sem jön össze. Lehet, hogy jön az özönvíz, becsapódik egy meteor, a gépek átveszik az uralmat, zombiapokalipszis lesz vagy összeomlik a kapitalizmus. Ezekre a kissé pesszimista jövőképekre nincs tervem. Ezeken még nem nagyon gondolkodtam ugyanis. A testi adottságaimból kiindulva nem hiszem, hogy a túlélők között lennék, viszont ha a horror- vagy a katasztrófafilmeket veszem figyelembe, lehet esélyem.
Ha bármelyik bekövetkezik a fentiek közül, szerintem szeretnék élni. Vannak, akik inkább nem szeretnének, mert mi értelme, minek szenvedjenek. Nekem viszont vannak olyan reggeleim, amikor úgy kelek fel, hogy örülök a fejemnek és boldog vagyok.
Nehéz hosszú távú terveket készíteni úgy, hogy nem látok a jövőbe. Semmi biztosat nem tudok mondani. Két külön dolog, hogy mit szeretnék, és hogy mi lesz. Az lenne a legjobb, ha a kettő egy és ugyanaz lenne. Nem fogok ölbe tett kézzel ücsörögni és várni, ezt nem tartom a legjobb ötletnek. Inkább élem az életem, és minden lehetőségre nyitott leszek.
